Ebben a blogban azokat a kedves, vagy éppen sikerélményt
jelentő dolgokat szeretném elmesélni, melyeket gyerekekkel való munkám
közben szereztem.
Volt szerencsém olyan
gyerekekkel is találkozni, akik valamilyen módon kilógnak
az átlagból. Nem vagyok gyógypedagógus. Ezért amikor az autizmusról írok
például, ne várjatok szakmai pontosságot; én csupán a saját
tapasztalataimról, megfigyeléseimről fogok mesélni.Nem szakemberként, hanem emberként.
Kezdetben egy
természetvédő egyesületben táboroztattam. Ők válogatott társaság
voltak, a gyerek-társadalom krémje. Bemelegítésnek remek volt.
Később sajnos a
közoktatás rettenetét is meg kellett élnem – kétszer is.
De volt szerencsém két magániskola működését is
megtapasztalni. Ezek közül az egyik volt az, ahol igazán úgy éreztem, hogy a
gyerekekért van, a gyerekekről szól az egész.
A mesélni valómat nem
szedem időrendbe, nem is rendszerezem, hanem aki/ami éppen eszembe jut,
azt elmesélem. A legnagyobb szeretettel.
Nem a valódi nevükön fogom említeni a gyerekeket.
És nem fogom beletenni a gyerek szóba az M betűt, annak
ellenére, hogy csodálom, hogyan sikerült ilyen fokú álszentséget egyetlen
betűbe tömöríteni!
Előfordul majd, hogy autistákról, down-kórosokról, gyengébb képességű gyerekekről is fogok írni. Véleményem szerint ők csak színesítik a társadalmat, a dolgokról úgy lehet beszélni, ha a nevükön nevezzük őket, s eszem ágában sincs semmit dramatizálni, ezért ha azt írom pl. autista helyett, hogy auti, remélem, senki nem fogja az ilyesmit sértésnek venni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése